Ajándékozz időt!

Mi lenne, ha idén másképp lenne? Ha idén úgy ünnepelnénk, ahogy valóban szeretnénk? Ha megpróbálnánk nem olyan tökéletesek, és kicsit felszabadultabbak lenni? Ha Szenteste stresszelés helyett régi lemezeket hallgatnánk, és beszélgetnénk egy nagyot? Ha megengednénk magunknak, hogy csak úgy belefeledkezzünk a csillagszóróba, ha sétálnánk egy nagyot az erdőben, vagy úgy ennénk a bejglit, mintha először kóstolnánk?

Mindannyiunknak ismerős az ünnepek előtti őrület: a tömeg a plázában, a kétségbeesett ajándékvadászat, a rengeteg feleslegesen kidobott pénz, az ünnepi menü készítéséhez kapcsolódó stressz. A Karácsony ma már leginkább a vásárlási láz és a stressz időszaka – a hangsúly nagyon erőteljesen a materiális dolgokra helyeződik, pedig a szeretet ünnepének a lélekről kellene szólnia, a családról és a barátokról, az együtt töltött időről.

Ezért mi IDÉN IDŐT KÉRÜNK ÉS AJÁNDÉKOZUNK KARÁCSONYRA!

A karácsonyi ajándékot nem boltban vesszük és nem a boltból kérjük. Mert tudjuk, hogy a jó karácsonyi ajándék nem feltétlenül tárgy, rólunk és a másikról szól. Megnézzük, mit tudunk adni magunkból, boldogságot okozva ezzel annak, akit szeretünk, úgy, hogy közben mi is jól érezzük magunkat. Időt szánunk azokra, akik fontosak nekünk. Odafigyelünk a másikra. Örülünk egymásnak.

 

GYERE EL NOVEMBER 30-ÁN AZ ATELIER-BE, ÉS KÉRJ IDŐT AJÁNDÉKBA!
ÍRD FEL A SLOW BUDAPEST KARÁCSONYI TÁBLÁJÁRA A KÍVÁNSÁGODAT, FOTÓZKODJ LE VELÜNK, ÉS A FOTÓT KÜLDD TOVÁBB A SZERETTEIDNEK!

SÜSS MÉZESKALÁCSOT ETA NAGYIVAL TERMELŐI MÉZBŐL, ÉS KÉSZÍTS EGYEDI AJÁNDÉKKÁRTYÁT ÚJRAHASZNOSÍTOTT ALAPANYAGOKBÓL A SLOW DEKOR CSAPATÁVAL!

Idén legyen más a karácsony, idén legyen jó, legyen slow!

 

Együttműködő partnereink:

ATELIER – https://www.facebook.com/Atelier.k3

Összeverbuválodott egy csapat, a hajó megvan, a szél lassan megérkezik, jön a dagály…elkezdtünk főzni. ugorjatok be..

 

SLOW DEKOR- http://slowdekor.blogspot.hu/

A slowdekor egy dekorációs koncepció a fenntarthatóság és egyediség jegyében, amely a slow mozgalom nyomán jött létre és ahol szempont többek között az újrahasznosított és természetes anyagok felhasználása, az eredetiség, a kreativitás és a társadalmi felelősségvállalás. Szerepet kapnak kézzel készített díszek, installációk, magyar termékek és újrafelhasznált kiegészítők is különleges hétköznapokra vagy nemhétköznapi eseményekre.

 

ZÜMMÉZ MÉHÉSZET- https://www.facebook.com/zummezmeheszet

“Mézet mindenkinek!” A Zümméz méhészet célja, hogy a mindennapi étkezésünk részévé váljon a méz. Hiszen finom, tápláló és egészséges. Családi vállalkozásunkban a méheket szeretettel gondozzuk, hogy a munkánkat meghálálva szorgoskodjanak és gyűjtsék a sok nektárt.

 

COLORING BUBBLES – www.coloringbubbles.com

A coloring bubbles vagyis “buborék színező” egy magyar márka, mely sok izgalmas, színes, praktikus, egyszerű dekorációs terméket foglal magában. Webshopunkban találsz dekortapaszokat, nyomdát, papír matricákat, pékzsineget és egyedi (általunk tervezett és gyártott) falmatricákat is. Nézz be, és térj vissza gyakran hozzánk!

 

LUMEN ZÖLDSÉG ÉS KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLTATÓ – https://www.facebook.com/lumenzoldseg

A Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató egy olyan többfunkciós tér, amely egyszerre működik zöldséges üzletként és gasztro-kulturális befogadótérként.

A Lumen Zöldség küldetése, hogy naponta különleges kulináris élményt nyújtson vásárlóinak, így kínálatában a friss, jó minőségű zöldség- és gyümölcsáru mellett a hazai kistermelők tartósítószer-mentes, tápanyagokban, és vitaminokban gazdag termékkülönlegességei is szerepelnek. A vásárlók a nemzetközi konyhák különleges alapanyagait is fellelhetik a kis családi üzletben.

A Közösségi Szolgáltató a Zöldséges nyitvatartási idején túli órákban szolgál a gasztronómia vagy a kortárs kultúra iránt érdeklődőknek, szabadon felhasználható térként.

 

NAGYI PROJECT

Napjaink rohanó világában gyakran bele sem gondolunk abba, mekkora érték együtt tölteni egy délutánt a nagyinkkal. Csak akkor szembesülünk a jelentőségével, mikor már ott vagyunk vele a fahéjtól illatozó teakonyhában és ő a tűzhely körül sertepertélve minden tudatosság nélkül áraszt felénk harmóniát, hagyományt és önzetlen szeretetet.

A Nagyi Project a legújabb Slow Budapest kezdeményezés. Célja, hogy alkalmat teremtsen olyan együttlétekre, ahol egy-egy nagymama bevonásával teljes nyugalom és harmónia közepette tanulhatunk hagyományos ételeket főzni, hímezni, horgolni és sok más házi praktikát, átmentve ezeket a tradicionális értékeket magunk és a következő generációk számára.