slow_how_logo

SLOWHOW – LÉTFORMÁLÓ ELŐADÁSOK

„És nincs más vágyad csupán ennyi:
Nem rohanni, csak ember lenni.”

/Szádeczyk-Kardos György/

Ha mindig is érdekelt, hogyan lassíthatsz az élet különböző területein, hogyan lehetsz jelen tudatosabban a kapcsolataidban, a munkában, a konyhában vagy éppen az ágyban, akkor tematikus előadássorozatunk, a SlowHow számodra is üdítő része lesz majd a rohanó hétköznapoknak! Inspiratív előadásaink keretében iránymutatást és választ kaphatsz kérdéseidre – sőt, akár még annál is többet.

A SlowHow, ahogy a neve is utal rá, egyfajta útmutató, útkereső programsorozat, melynek a középpontjában az a kérdés áll, hogyan is tudunk lassítani, szemléletet váltani az élet különböző területein. Az egyszerre szakmai, ugyanakkor szórakoztató és elgondolkoztató programok célja megoldási lehetőségek keresése és apró lépésekben az életminőségünk javítása – vagy ahogy mi fogalmaztunk, a létformálás. A havonta jelentkező előadások különállóak, ugyanakkor erősítik is egymást, így egyaránt lehetővé teszik a specifikust területek alaposabb megismerését és a holisztikus látásmód erősítését is.

Az előadások havi rendszerességgel követik egymást, minden előadás másfél órás, melyből nagyjából fél óra jut kérdésekre és interaktív eszmecserére, ezáltal intenzív közösségi élménnyel is gazdagodhatunk. A központi téma minden esetben a slow szemlélet, de azáltal, hogy az egyes előadók különböző területekről és nézőpontból közelítenek a problémákhoz, akár egy területen belül is sokrétű inspirációt gyűjthetünk.

Aktuális előadás

SlowHow: Decemberi Csendélet

Az előadás indőpontja, helyszíne, jegyvásárlás:

  • 2017. 12. 12. szerda 18:00-19:30
  • K-11, 1075 Budapest Király u. 11.
  • Belépő: 1000 Ft (jegyvásárlás a helyszínen lehetséges)

Az előadás témája:

Gondoljunk egy percre az adventi időszakra s a karácsonyi ünnepekre: milyen képek, érzések, gondolatok jutnak róla először eszünkbe? Az őszintén bevallott válaszok között igen gyakran előfordulnak a következő kulcsszavak: rohanás, ajándékozás, feszültség, fáradtság, családi konfliktusok.

Hogyan válhatott az év egyik legszebb ünnepe, melynek fókuszában a várakozás, szeretet, öröm, minőségi idő, hála, lelassulás és befelé fordulás áll, pont a legrohanósabb és legstresszesebb időszakok egyikévé? 

Mit tehetünk azért, hogy a mi életünkben ez a kifordultság ne üsse fel a fejét?

Hogyan vehetjük fel a küzdelmet az elkeseredettség, fáradtság és megfelelési kényszer ellen ebben az időszakban?

Hogyan tudjuk mindenféle kényszeredettség nélkül igazán felszabadulttá, természetessé és örömtelivé varázsolni már az adventi időszakot és az azt követő ünnepeket az életünkben?

Hogyan segíthetjük magunkat és környezetünket, hogy minél inkább visszatalálhassunk az ünnep lényegéhez?

Ezen kérdésekre keressük közösen a válaszokat, tanulunk konkrét tippeket, s formáljuk szemléletünket, hogy az idei karácsonyi időszak lehetőség lehessen mindannyiunk számára a valódi elcsendesedésre, megnyugvásra és töltődésre.

Az előadó:

zsofi_profil-2Záborszky Zsófia
Pszichológus, tréner, család- és párterapeuta-jelölt vagyok. Az elmúlt 5 évben dolgoztam migráns tanodában, klinikai- és mentálhigiénés szakpszichológiai szakrendelőben és magánszférában, az NMHH egyik pszichológus szakértője, s a holisztikus szemléletű Aurum Életműhely egyik alapító tagja vagyok. Munkámat hivatásként élem meg, ahol a hozzám fordulókat kísérem és támogatom életük egy-egy nehezebb szakaszában. Kiemelt szakterületeim: párkapcsolati kérdések és krízisek, kapcsolatfüggés, fiatal felnőttkori identitásformálódás, kapunyitási pánik, önértékelés, pályaorientáció, szorongás kezelése, spirituális krízisek, egzisztenciális kérdések.
Férjem lelkipásztor, első gyermekünket várjuk. Személyes életünkben kiemelt szerepe van a hitnek, transzperszonalitásnak. Az advent és karácsony kiskoromtól fogva az egyik kedvenc időszakom az évben, ám saját életemben is sokszor tapasztalom, hogy milyen könnyen a rohanás áldozatává és rabjává válhatunk. Ebből való „szabadulásom” kulcspontjait is szívesen megosztom.

Csatlakozz az előadás Facebook eseményéhez!

Múltbéli előadások

Krajcsó Nelli: Mindfulness - megélni a pillanatot és elengedni a stresszt

slow_how_mindfulness_cover-04

Az előadás időpontja:

2017. 10. 25.

Az előadás témája:

A mindfulness, magyarul tudatos jelenlét vagy éber tudatosság az egyik legnépszerűbb stresszkezelési módszer a világban. A mindfulness kutatások eredményeinek 90-es évek közepe óta exponenciálisan növekvő számából tudjuk, hogy a mindfulness alapú tréningek és a velük járó rendszeres meditációgyakorlás bizonyítottan csökkenti a szorongást és a stresszt, növeli a koncentrációt, a testtudatot és az empátiát, hatékonyan segíti a visszatérő depresszió kezelését, a pozitív érzelmek megélését és a negatív érzelmek szabályozását, valamint teljesebb, mélyebben megélt mindennapokhoz vezethet.

Az elmúlt években itthon is egyre többet hallhatunk a mindfulness-ről. Minden évben számos könyv jelenik meg a témában magyarul, és egyre több vállalat és magánszemély érdeklődik a tréningek iránt.

Az előadásban körüljárjuk majd, hogy pontosan mit is jelent a tudatos jelenlét és miért leszünk kevésbé feszültebbek a mindennapokban akkor, ha naponta meditálunk. Hasznos lehet segítő foglalkozású szakemberek számára, és bárkinek, aki olyan technikát keres, ami segítségével hatékonyabban kezelheti a stresszt az életében. Kiderül, hogy a mindfulness nem csak légzésfigyelést jelent, nem relaxáció, nem is módszertan, ellenben egy átfogó szemléletmód, egy olyan tudatosság, ami a semleges figyelem gyakorlásával segít rálátni a szokásainkra, az életünket észrevétlenül irányító mintázatainkra és a tetteink mögött meghúzódó valódi okora.

Lesz szó a semleges figyelemről, a radikális elfogadásról, az automatizmusokról és a reszponzivitásról, és újraértelmezzük az ítélkezésmentességet.

És meditálunk is!
Várunk szeretettel!

Az előadó:

krajcso nelli_LIV6205.jpegKrajcsó Nelli
Akkreditált mindfulness meditációs tréner, a Slow Budapest alapító-vezetője. Tanulmányait a spanyolországi Mindful Academy-n végezte, ahol nemzetközi képzésen a meditációtanításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátította el és az MBSR (Mindfulness Based Stress Reduction – Mindfulness Alapú Stresszcskökkentés) tréning oktatására lett felkészítve. Magyar és angol nyelvű tréningjein, workshopjain és táborában többszáz embernek mutatta vagy tanította meg a mindfulness meditáció alapjait. A hitelességben, a kipróbált módszerekben, a praktikus megközelítésben és az őszinte tanítási módszerben hisz.

A mindfulness-ről ide kattintva olvashatsz többet.

Ajánljuk a Krajcsó Nellivel készült interjúnkat a Slow Blogon!

Dr. Kádár Annamária - SlowParenting, avagy megélni a szülő-gyermek kapcsolatot

21368728_1682061351818682_8967246078937948991_o

Az előadás időpontja:

2017. 09. 27.

Az előadásról:

Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van a családdal leülni, és „csak úgy” kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni.

Hogyan tudjuk a gyermeknevelést összeegyeztetni a munka világával, a digitális eszközök és közösségi média világában hogyan szenteljünk időt gyermekünkre és hogy lehet megtalálni az ideális egyensúlyt a különórák, az önálló idő, kötelezettségek és gyermeki szabadság között?

Szeptemberi SlowHow előadásunkban a Slow Parenting (Nevelj lassan!) mozgalom értékei mentén lesz szó a minőségi szülő-gyermek kapcsolatról, arról, hogy legyen időnk meghallgatni a gyermek élménybeszámolóit, mesélni neki, és törődni a szorongásaival, félelmeivel, időt tölteni vele.

Az előadóról:

58-annafoto

Kádár Annamária, pszichológus, tréner.

Családterápia valamint relaxáció és szimbólumterápia irányzatokban képződött. Munkája a hobbija is egyben, nagy szerelme a tréningszakma, itt érzi magát legotthonosabban. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című heti élő műsorának meghívott szakértője és társszerkesztője. Hiszi, hogy a fejlődés igazi mozgatórugója a komfortzóna elhagyása, hogy a legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese, valamint hogy igazi teljesítmény a csapatmunka által érhető el. Kutatási és érdeklődési területei: érzelmi intelligencia, flow-élmény, fogalmazási képesség fejlődése és fejlesztése, olvasóvá nevelés, a mese gyógyító ereje, pedagógusi hivatás-személyiség alakítása, valamint a játék szerepe a gyerek személyiségfejlődésben.

A slow parentingről ide kattintva olvashatsz többet.

Ajánljuk a Dr. Kádár Annamáriával készült interjúnkat a Slow Blogon!

Kozma-Vizkeleti Dániel: Modern férfi és modern nő-vàltozhatnak a nemi szerepek?

slow_how_21szazadiszerepek_cover-01

Az előadás időpontja:

2017. május 21.

Az előadásról:

Amennyi idő alatt a most egyetemista generáció felnőtt, a női- és férfi szerepekre és a párkapcsolatra vonatkozó elképzelések gyökeres átalakuláson mentek át. Ez nem olyan hosszú idő, és a középgeneráció csak kapkodja a fejét. A változások részben felszabadító erejűek, hiszen a korábbi nemi szerepek korlátai leomlottak, sokkal többen találhatják meg a temperamentumuknak és kötődési stílusuknak megfelelő nemi szerepet és kapcsolati formát. Manapság a nők is lehetnek vájárok és a pasik is szomorkodhatnak, ha elfogyott a kedvenc kozmetikumuk.

Ugyanakkor a sokféleség, az új konszenzus kialakulatlansága sőt hiánya elbizonytalaníthat. Ráadásul párhuzamosan élnek egymás mellett a hagyományos és a posztmodern értékek. Az ellentmondó elvárásokkal nők és férfiak egyaránt küzdenek, és tapasztalják, hogy lehetetlen egyszerre mindnek megfelelni. Hiszen egy kortárs nőtől egyszerre várjuk hogy nagyon igényes és nagyon természetes legyen, vagy egy modern férfitól, hogy legyen erős ugyanakkor fejezze ki az érzéseit. Az ellentmondásokat olykor a legjóhiszeműbb segítők is akarva-akaratlan képviselik. Mindez jelzi, hogy leginkább még mindannyian keressük a támpontokat, a kapaszkodókat: hogyan tudjuk a saját magunk számára megalkotni saját nő- illetve férfiképünket.

Az előadás a manapság hozzáférhető mintákat igyekszik sorra venni. Pasisan – és csajosan. 

Az előadóról:

DSC_6411_2Kozma-Vizkeleti Dániel, család- és pszichoterapeute
Párokkal és családokkal, vagy kapcsolati kérdésekkel foglalkozó egyéni kliensekkel dolgozom, és ennek elméletét és módszertanát oktatom egyetemi keretben illetve a Magyar Családterápiás Egyesület képzésein. Korábban dolgoztam egészségügyben, közoktatásban és szervezetfejlesztésben. Mindennapi tapasztalatom, hogy a női illetve férfi szerepekre, vagy a kapcsolatokra vonatkozó elképzelések az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak. A legutóbbi néhány évben kétszáznál több előadást tartottam kapcsolati témákban szakmai és érdeklődő közönség előtt egyaránt.

Ajánljuk a Kozma-Vizkeleti Dániellel készült interjúnkat a Slow Blogon!

Hamar Domonkos: Testi, lelki, spirituális egészségünk alapja: A túlterheltség megszüntetése

Timemanagement

Az előadás időpontja:

2017. április 26.

Az előadásról:

Az új népbetegség a túlterheltség. Bár elsőre azt gondolnánk, hogy ennek az oka a sok feladat, de ez nem teljesen fedi a valóságot. A túl sok feladat valóban okoz pszichés terhelést, de leginkább a hozzájuk való kapcsolódás a probléma valódi forrása. Az egyre gyorsuló világunkban a túlterheltség megszüntetése a testi, lelki, spirituális egészségünk alapja.

Előadásunkon ezeket a lehetőségeket járjuk körül, többek között megismerkedhetünk azzal, hogyan tehermentesítsük az elménket és a feladataink és kötelezettségeink tárolására egy külső rendszert alakítsunk ki. Ennek a következménye lehet a csökkenő stressz, a világosabb prioritások és a magabiztosság érzésének növekedése.

Az előadóról:

doma_550_550Hamar Domonkos, produktivitási coach, GTD tréner
“Úgy gondolom, hogy felelősségünk hatékonynak lenni, nemcsak magunkkal, hanem a környezetünkkel szemben is. Hiszem, hogy ez mindenki számára elérhető.”

Ajánljuk a Hamar Domonkossal készített interjúnkat a Slow Blogon!

Velez Csaba: Kiégés - a 21. század népbetegsége?

slow_how_cover_v07-01

Az előadás időpontja:

2017. március 22. 

Az előadás témája

Mi juttat el minket a kiégésig? Miért egyre gyakoribb? Hogy ismerjük fel és mit tehetünk ellene? Mit jelez a kiégés érzése és hogyan tudjuk megszűntetni, vagy a javunkra fordítani? Velez Csaba a kiégés témáját fogja körüljárni a SlowHow évadnyitó előadásán.

Az előadóról

velez csaba

Velez Csaba pszichológus, tanácsadó szakpszichológus-jelölt. Fő területei a párkapcsolat, munkahelyi problémák, azon belül is a stresszkezelés, kiégés-burnout, konfliktuskezelés. Stresszkezeléssel és kiégéssel kapcsolatos tudását nem csak egyetemi könyvekből, hanem az életből szerzett tapasztalataiból szerezte.

Ajánljuk a Velez Csabával készített interjúnkat a Slow Blogon!

F. Várkonyi Zsuzsa: Hova rohansz? - A hajszoltság, a túlvállalás és versengés megkeserítő hatásai

slow_how_cover_v02_dec-01

Az előadás időpontja: 

2016. december 7. 

Az előadás témája

Sokan vagyunk, akik nem szeretjük az „adrenalin-partikat”. A hajszoltság, a túlvállalás, a versengés nemcsak a felnőttek életét keseríti meg – miközben nyereséggel kecsegtet –, hanem a gyerekekét is, egészen kicsi kortól.

Előadásában F. Várkonyi Zsuzsa a gyorsuló világunk okairól és jelenségeiről beszél, többek között a minket elárasztó ingerekről és a lehetőségekről, amelyeknek nem könnyű, néha lehetetlen ellent tartani. Milyen következménnyel járhat a folyamatos elcsábulás? Meddig hasznos az, ha élünk a mai, gyors világ adta tempóval és lehetőségekkel, és mikor érdemes lassítani?

Az elköteleződési viszonyaink megváltozásáról, a napi időbeosztásunk lehetetlenségéről, türelmünk, figyelmünk és monotónia-tűrésünk sorvadásáról is szó lesz ezen az interaktívra tervezett találkozón.

Az előadóról

f-varkonyi-zsuzsa

Több mint 40 éve kaptam meg pszichológus-diplomámat. Az ott kapott ismeretanyagot nemigen használom, de gondolkodni kétségtelenül az egyetem tanított meg. Azóta tanulok. Azt a tananyagot, ami a fejemben gyűlik, nem szervezetekben és intézményekben szereztem, hanem valamilyen rejtélyes okból: egyedül. Egyéni terápiákat több mint 30 éve nyújtok felnőtteknek. A 80-as évek végén, másodmagammal behoztam egy (Magyarországon elsőként megismert) kapcsolati tréning-anyagot ─ Gordon modelljét ─, majd sokáig egyedül kutatgattam a tranzakció-elemző irodalmat, amit később Németországban tanultam tovább. Néhány évenként írok egy könyvet ─ eddig hét könyvem (és gyűjteményes kötetekben ugyanennyi tanulmányom) jelent meg, összesen közel 100.000 példányban. Ma már csak kisebb volumenű rendhagyó dolgokat művelek: 5 éve vagyok jókedvű szakértője egy improvizáló társulat pszichológiai sorozatának, és szintén ötödik éve van egy rádiós pszichológiai rovatom.

A slow life témájáról ide kattintva olvashatsz többet.

Ajánljuk az F. Várkonyi Zsuzsával készített interjúnkat a Slow Blogon!

Tari Annamária: Egyensúly a digitális világban?

slow_how_cover_v02-01

 

Az előadás időpontja

2016. október 27.

Az előadás témája

Az internet addiktív a gyorsaság szempontjából – mondja Tari Annamária. 5-10 évvel ezelőtt beléptünk a szélessávú internet és az okostelefonok világába, amelynek egyre gyorsuló tempója átalakítja az offline életünket is, és amelynek sebességéhez autodidakta módon probálunk alkalmazkodni – több-kevesebb sikerrel. Ma már látszik, hogy az online jelenlét érzelmi problémákhoz, stresszhez, a türelem és koncentráció csökkenéséhez, félreértésekhez és agresszióhoz vezethet. Milyen hatással van az információs és online világ pontosan az életünkre? És milyen megoldások lehetnek azzal kapcsolatban, hogy meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat?

Az előadóról

taria_Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, és -analitikus. Rendszeresen publikál és előadásokat tart. Első könyve, mely a kamaszkor pszichológiájával foglalkozott, Intim szféra címmel 2003-ban jelent meg, hasonló címmel, mint a VIVA Tv-n hosszan futó műsora, mely ismertté tette. 2007-ben látott napvilágot Sejtem című kötete, mely a daganatos betegségek pszichológiáját taglalja. Több éve rendszeresen foglalkozik a fogyasztói társadalom hatásaival, a média és az emberi tényezők összefüggéseivel, a társadalmi változások egyénekre ható vonásaival. 2010-ben megjelent könyve az Y generációt helyezi a középpontba. 2011-ben írta meg a Z generáció című kötetét, mely az Információs Korban élő kiskamaszok/kamaszok magatartásváltozásaival és a felnőtt társadalom működésével foglalkozik. 2013-ban a Ki a fontos Én vagy Én című kötete a magánéletünkben is mélyülő társadalmi nárcizmust és az online és offline tér kapcsolatát, hatásait elemzi az X generáció szempontjából. 2015 februárjában jelent meg a Rád találni című kötete, mely az Index/Dívány/Kettőslátás rovatában megjelent – Horváth Gergellyel közösen írt – publicisztikáiból válogat. 2015 decemberében megjelent Generációk online című kötetében az online tér és az emberi kapcsolatok változásait vizsgálja.

Ajánljuk a Tari Annamáriával készített interjúnkat a Slow Blogon.

A tudatos online jelenlétről ide kattintva olvashatsz többet.

Molnár Klára: Szezonális étrend az egészség szolgálatában ősszel

slow_how_cover

Az előadás időpontja

2016. szeptember 27. 

Az előadás témája

Mindenki egyetért abban, amit mi magunk is ösztönösen belátunk: ősszel az immunrendszer erősítése a cél. A táplálkozásunk megfelelő összeállítása is hozzájárul ahhoz, hogy ősszel és télen ritkábban legyünk megfázva. Hogyan állíthatjuk az egészségünk szolgálatába a szezonális étrendet és alapanyagokat?

Mit és hogyan készítsünk el(ő), hogy

  • egészséges legyen?
  • az egész családnak megfeleljen?
  • gyors, egyszerű, finom ételek készüljenek, amiket jól lehet kombinálni?

Milyen megoldások vannak, ha sok a dolog és nincs sok időnk?

Őszi étrend:

  • Milyen alapanyagokkal és ételekkel erősíthetem az immunrendszeremet? Mit mivel kombináljunk?
  • Mit egyek, hogy védjem magam a megfázások és a fertőző betegségek ellen?
  • Őszi alapanyagok és hatásaik: Miért ezeket esszük?
  • Hogyan készítsük el az ételeinket ősszel? Milyen fűszereket és ételkészítési technikákat használjak?
  • Mindenkinek ugyanaz jó?
  • Tejtermékek hatása: A tej, illetve a tejtermékek jók ilyenkor vagy sem?
  • Mit együnk ősszel, és mit érdemes inkább kihagyni az étrendből?
  • A magyar konyha őszi ételei és hatásaik – Mi jó ilyenkor és mi nem?
  • Mire érdemes ilyenkor odafigyelni a gyermekek táplálkozásában?

Az előadóról

klaraMolnár Klára, dietetikus, étkezési tanácsadó, az  öt elemes étrend  vezetője. “Az egészséges táplálkozás és főzés gyermekkorom óta a szenvedélyem, de csak a harmincas éveim közepén tettem hivatásommá. Egyetemi és újságírói karriert hátrahagyva a Hagyományos Kínai Orvoslás dietetikai módszereit kezdtem tanulmányozni, először könyvekből, majd egy bécsi iskolában, ahol tavaly szeptemberben dietetikus diplomát szereztem. Az otelemesfozes.hu blogon 5 éve osztom meg szezonális receptjeimet, főzőtanfolyamokat, workshopokat, előadásokat tartok, és személyes tanácsadásokon igyekszem segíteni az embereknek megtalálni a személyre szabottan legmegfelelőbb étrendet.” Klárával készített interjúnkat a Slow Blogon tudod elolvasni.

A szezonális étkezésről, a slow foodról ide kattintva olvashatsz többet.

Ajánljuk Molnár Klára írásait a Slow Blogon!

Az esemény támogatója a MagNet Bank volt.
MagNetBank

Dr. Dúll Andrea: Lassú város, okos város, élhető város – város-realitások környezetpszichológiai szempontból

slowhow_citta

Az előadás időpontja

2016. július 05. kedd 18:00

Az előadás témája

A múlt század 60-as éveitől kezdve a tudományban, a médiában és a mindennapokban is mindenki szapulta a nagyvárosi létmódot: eszerint a nagyváros fárasztó, elidegenítő, megbetegítő környezet. Erre válaszul számos, a városi életmódot megváltoztatni szándékozó kezdeményezés jött létre. Ilyen például a lassú város mozgalom is. A cél általában a városi élet humanizálása. Mennyire reális, hogy a városi élet humánusabb legyen? Nem az-e esetleg már most is? Melyek az emberközeli városi élet kritériumai? Mi a cél a városban: a beletörődés, a változtatás vagy a folyamatok megértése? Az előadásban a környezetpszichológia nézőpontjából vizsgáljuk meg ezeket a kérdéseket.

Az előadóról

Dúll AndreaDúll Andrea környezetpszichológus. Habilitált egyetemi docens, az  ELTE Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetője és a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense. A környezetpszichológia hazai meghonosítója. Főbb kutatási területei: épített környezet pszichológiája, városi terek, lélektanilag kitüntetett helyek, otthoni és otthonpótló környezetek, környezeti kommunikáció.

A lassú városokról ide kattintva olvashatsz többet.

Ajánljuk a Dúll Andreával készített interjúnkat a Slow Blogon!

Klettner Anikó: Slow Szex - Gyors menet, lassú szárnyalás

slowsex

Az előadás időpontja:

2016. június 07. kedd 18:00

Az előadás témájáról

Beszéljünk a szexről a szexuálpszichológus praxisának tükrében! Az előadásban körüljárjuk azt, hogy a szerelmi együttlét mitől lesz igazán minőségi, hogy miben különbözik  a nők és a férfiak  szexualitása,  és arról is, hogyan válhat a szex stresszforrássá a  rohanó hétköznapok során. Átbeszéljük azt is, a  nőknek miért fontosabb gyakran az intimitás és a  folyamat öröme,  míg az eredmény centrikusabb férfiaknak az orgazmus elérése.

Megnevezünk olyan szexuális problémákat, amelyek  bárkinek az életében előfordulhatnak, amikor a folytonos rohanás, munka, kimerültség miatt egyre csökken a libidó,  és a szex egy feladattá válik a napi teendők listáján. Hogyan hat a szex minőségére a feladatszerűség, a teljesítménycentrikusság, és  a folytonos “multitasking”? Az előadásban kapunk néhány  tippet és szempontot az igazán jó szex műveléséhez is. Szó lesz a vágykeltés művészetéről, az előjáték az idő és a minőség összefüggéseiről. Megtudjuk, hogy a felhőtlen szex a spontaneitásban épp úgy átélhető, mint a rítusok, saját “időszigetek” élvezetében. Megbeszéljük azt is, miért fontos az önzés (az élvezet átélése) és az önzetlenség (az élvezet megosztása) közötti egyensúly, amikor szexről van szó.

Az előadóról

Klettner_AnikoKlettner Anikó szexuálpszichológus, klinikai szakpszichológus. Elsősorban egyéni és párterápiát végez szexuálpszichológiai területen. Szakmai hitvallásához tartozik, hogy a szexualitás élvezete, az örömadás, az intimitás két ember között hozzá tartozik a teljes élethez, sőt a jobb egészséghez. Ugyanakkor aktívan praktizáló terapeutaként ismeri, hogy mit jelent szexuális nehézségekkel küzdeni a mindennapokban. Előadóként a szexualitás tudományos megközelítését hétköznapi történeteken keresztül, érzékletesen és empátiával adja át.

A lassú szexről ide kattintva olvashatsz többet.

Preiszinger András: Slow@Work – Lassúság a munkahelyen?

slow_work

Az előadás időpontja

2016. május 10., kedd, 18:00

Az előadás témája

Lassúság a munkahelyen??? Na még mit nem! A Slow szellemiség elvei látszólag nehezen összeegyeztethetők a munkahelyünkön felénk támasztott elvárásokkal.

  • De biztos, hogy a gyorsaság olyan fontos készség? (Nem.)
  • Miben változott meg gyökeresen a munka világa az elmúlt években, amiről nekünk „benne lévőknek” is érdemes tudnunk? (Néhány nagyon fontos dologban alapvetően.)
  • Hogyan hat az életünkre a munka, és mit tehetünk azért, hogy ügyesebbek legyünk a feladatainkban, jobban bánjunk az időnkkel, élvezzük, amit csinálunk, vagy csak nyugodtabban alhassunk el a nap végén? (Pár dolgot mindenképp kipróbálhatunk.)

Az előadás a fenti kérdésekre ad, a zárójeleseknél bővebb válaszokat.

Az előadóról

_DSC0573Preiszinger András, pszichológus, tréner, tanácsadó. 10 éve tart készségfejlesztő és vezetésfejlesztő képzéseket a különféle szervezeteknek, az IT cégektől kezdve a bankokon, gyártó cégeken át az SSC-k ig. Szakmai célkitűzése, hogy modern, tudományosan megbízható, és gyakorlatias tudás átadásával segítse az embereket a munkájukban. A Samling Solution Kft. munkatársa, a Károli Gáspár Egyetem meghívott előadója, az Üzlet és pszichológia magazin szakértő szerzője.

A lassú munkáról ide kattintva olvashatsz többet.

Dr. Császár-Nagy Noémi: Megküzdés a túlhajszoltsággal – Felelősségvállalás és lelki önvédelem

slowhealth

Az előadás időpontja

2016. 04. 05., kedd, 19:00

 Az előadás témájáról

Ha érdekel, hogyan lehet kiegyensúlyozottságra törekedni, amikor a legkülönfélébb stresszhatásoknak vagyunk kitéve ebben az egyre gyorsuló világban, itt a helyed! A tudatosítás jegyében megtudhatod, milyen testi-lelki kockázatokkal jár, ha folyton az idő nyomása alatt, túlterhelten, idegesen éljük hétköznapjainkat, és arról is beszélünk majd, hogyan alakulnak ki a stresszbetegségek. Közösen körüljárjuk azt is, hogyan lehet az ilyen helyzeteket kezelni azáltal, hogy aktívan teszünk testi-lelki egészségünkért, és lesz szó relaxációról és a képzelet gyógyító erejéről is.

Az előadóról

Csaszar-Nagy_NoemiA SlowHow első vendége Dr. Császár-Nagy Noémi, aki fáradhatatlan tudományos szervezőmunkája mellett egyetemi oktató, valamint aktívan praktizáló pszichoterapeuta is egyben. Előadásában bevezet minket szakterületébe, hiszen klinikai szakpszichológusként és kutatóként egyaránt a pszichoszomatikus zavarok terápiájával foglalkozik. Korábban az Országos Gerincgyógyászati Klinika egyedülálló Pszichoszomatikus Ambulanciájának vezetője volt, jelenleg pedig a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének oktatója, valamint kiképző hipnoterapeuta.

A lassú egészségről ide kattintva olvashatsz többet.

hirlevel_icon

Iratkozz fel hírlevelünkre!

És mi elküldünk neked egy hosszabb, slow filozófiai szakmai összefoglalót “A lassúság művészete” címmel.

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot

Kövess minket egyéb csatornáinkon is!

facebook_circle_color-80instagram-512-2app-pinterest-icon-80

Click here to add your own text